- Itt meg mi a fene folyik? - lépett be az ajtón a kicsit elfáradt kviddics csapat. Mélyen beszívtam a levegőt majd kifújtam, és hálát adtam az égnek, hogy pont most végeztek a futkározással.
- Ivanov úgy gondolta, hogy inkább nélkülözi a társaságunkat - Flint gúnyos mosolyra húzta a száját, ahogy rám nézett. - Pedig aztán... lenne itt mit csinálni, igaz? - Felém lépett és kezét a vállamra tette. Idegesen ránéztem Fredre, aki egyből mellém lépett, ahogy még pár diák a csapatból.
- Szerintem jobb, ha ezt itt abbahagyjátok, mielőtt még bárkit is büntetőmunkára küldenék - szólt közbe Oliver, és karon ragadva felvitt a lépcsőn.
Szó nélkül mentünk egyenesen a klubhelyiségig, ahol már híre ment a kis afféromnak. Volt, aki elismerően, és persze volt, aki szánakozva nézett rám. A kandalló előtt álltunk meg, ahol Wood végre elengedte a kezem.
- Meg tudtam volna magam védeni - mondtam a fiú szemébe.
- Igen, azt láttam - mondta vigyorogva, még mindig a szemembe nézve. - Egyébként nagyon szívesen - Gúnyos hangneme kicsit felvitte bennem a pumpát, ezért egy mérges grimasszal köszönve felszaladtam a szobámba.

- Alexát mostantól nem hagyhatjuk egyedül, remélem tudjátok - mondta Lee egy kanál müzlivel a szájában. Tegnap, ahogy felkísértek a hálókörletig, már akkor is mondták, hogy őrt fognak állni a szobám ajtaja előtt ha kell, mert Marcus Flint bizony alaposan kinézett magának. Ez persze két okból sem történhet meg, az egyik, hogy nem engedem, hogy bárki is az árnyékom legyen, a másik pedig, hogy a lépcső azonnal csúszdává változik, ha egy fiú fel kívánkozik menni a lányok szobájába.
- Merlinre Lee, nem Voldemort üldöz... - morogtam mellette. - Ez csak egy mardekáros mitugrász.
- Aki a semmiért akart veled párbajozni - szólt közbe az asztal végéről Oliver Wood, aki meglehetősen karikás szemekkel kelt ma fel. Gondolom valami kviddics stratégiát dolgozott ki. Legalábbis Fredék holtig ezt állítják. - Talán ő az egyetlen mardekáros, akit tényleg komolyan kell venni - Aggódva pillantott rám, és én egy lemondó sóhajjal jeleztem, hogy nem kívánom folytatni a vitát.
- Akkor se fog engem senki kísérgetni - mondtam öt perc hallgatás után. - Apukátok már írt választ? - suttogtam a mellettem ülő ikreknek.
- Tegnap este jött meg - válaszolt félvállról. - Majd ha végeztünk a reggelivel megmutatjuk neked - Látva türelmetlen ábrázatomat gúnyos vigyorra húzta a száját.
- Te most élvezed, hogy az idegeimmel játszol? - kérdeztem élesen, ahogy felálltam az asztaltól.
- Ööö... igen?
- Jusson azért eszetekbe, hogy míg te, te és te... – Mutattam mutatóujjammal egyenként a fiúkra - nem mehettek fel a lányok hálókörletébe, addig én bizony felmehetek a ti szobátokba - kacsintottam rájuk és elindultam kifelé a Nagyteremből.
- Hé! - kiáltott utánam George.
- Állj, állj, állj.... állj! Nem mehetsz csak úgy fel oda - mondta ijedten Fred.
- Ugyan miért nem? - kérdeztem ártatlan arcomat felvéve. - Nem hinném, hogy bármiféle átkot szórtatok az illetéktelen belépőkre. Különben hagynátok, hogy felmenjek...
- Mert el kell kísérünk - betűzte George a kísérnünk szót lassan, tagolva. - Különben is, honnan tudnád, hogy hol van a levél?
- Hallottál már az Invito varázsigéről? - kérdeztem nevetve, majd karon ragadva őt és testvérét, elindultam felfelé, a fiúk hálókörletébe.

- Itt meg mi a fene történt? - Ahogy beléptünk a fiúk hálószobájába, leesett az állam. - Valami átok robbant? - Anyám mindig mondta, hogy a fiúk rendetlenek, és hogy a bátyám is milyen hanyag, de az ő szobája ehhez képest patyolat tiszta volt. Fred, Lee, George és Daniel szobájában lépni nem lehetett, ugyanis térdig volt a csokipapírtól, tankönyvektől, régi házi dolgozatoktól, ételmaradványoktól, ruháktól és dobozoktól. - Atya ég! Mikor szoktatok ti rendet rakni?
- Soha! - vágták rá egyszerre a fiúk.
- Na gyere, itt van apa levele... valahol... - mondta Fred, ahogy elmerült a szemétben.
Amíg ők a levelet keresték, én odasétáltam az egyik ágyhoz és leültem a végére. Oliver az ajtófélfának támasztotta magát és úgy nézelődött a szobában. Felhúzott szemöldökkel nézett a fiúkra, majd újból körbejártatta tekintetét a felettébb rendetlen szobán.
- Miért olyan fontos az a levél? - kérdezte végül, több percnyi hallgatás után. A fiúk rám néztek, gondoltam tőlem várják a választ. Végül egy sóhajjal csak legyintettem, és vártam, mikorra kerül elő az a levél.
- Itt van! - kiáltott fel Lee egy kissé gyűrődött levéllel. Fred és George odasétált az ágy mellé, amin ültem, Oliver pedig mellettem foglalt helyet. - Fiaim... - kezdte felolvasni Lee a levelet. - ismerem a lány édesanyját, akiről írtatok. Arra kérlek titeket és a lányt is, hogy tartsátok be a szabályokat, amiket Dumbledore professzor az évnyitón elmondott. Hat óra után ne menjetek ki a kastélyból! A tanárokat pedig ne hallgassátok ki, édesanyátok üzeni. Egy rossz szót ne halljunk rólatok... - Lee csalódottan nézett rám. - Ebből se tudtunk meg sokat... - jegyezte meg epésen a fiú. Kikaptam kezéből a levelet és újból átfutottam a sorokat.
- Szóval beavatnátok a titokba? - Oliver kíváncsian nézett rám, majd Fredre, végül vissza a levélre.
- A beosztás után rólam sutyorogtak a tanárok, elvileg valami veszély leselkedik rám - magyaráztam neki sóhajtva.
- Hát persze, ezért támadt meg Flint - bólintott a fiú, mintha mindent értene.
- Nem egészen - szólt közbe Fred. - Flint még akkor nem találkozott Alival. Meg ez nem olyan téma volt, ez valami más, izgalmasabb - vigyorogva csapkodta meg a vállam.
- De mi kiderítjük mi az - vette át a szót George. - Bármi is legyen az ára.
- De hát most mondta apukátok, hogy ne.... - figyelmeztette őket Oliver, ahogy felállt mellőlem.
- Ugyan mióta számít az, amit a szüleink mondanak? - tárta szét nevetve karját Fred.
- Ő ugyan nem tud titeket megbüntetni, de ha valakinek itt baja esik a leskelődés miatt, akkor egy évre elegendő büntetőmunkát adok nektek - fenyegette őket Wood és szó nélkül kisétált a szobából.
- Ennek meg mi a baja? - néztem kérdőn a fiúkra. Ők csak összevigyorogtak és kitessékeltek a szobából.

A második félév első tanítási napjáig hűen tartottuk magunkat ahhoz, amit Mr. Weasley írt nekünk a levélben. Szinte az egész szünetet a klubhelyiségben töltöttük, ahol javarészt az ikrek egy furcsa találmányát teszteltük, amitől állítólag felpörög az ember. Mindannyian bevettük belőle egyet-egyet, az eredmény pedig az lett, hogy Lee elaludt, Fred a kanapé körül forgott, nekem pedig be nem állt a szám a sok beszéléstől.
Hétfőn a legelső óránk bájitaltan volt azzal a fura tanárral, akitől folyton kiráz a hideg, amint meglátom őt az iskola bármely területén, ezért szerintem nem csoda, hogy olyan gyomorgörccsel álldogáltam a pinceterem ajtaja előtt, mint még soha.
- Tényleg nagyon kemény tanár? - kérdeztem suttogva Leetől, ahogy befelé mentünk a terembe. Maga a pince elég komor hangulatot árasztott magából, sötét és hideg falai voltak. A diákok már a megszokott helyeikre mentek, én Lee, Wendy és Anne asztalához csatlakoztam.
- Ma egy speciális mérget fognak kikeverni párosával, amihez a hozzávalók a szekrényben találhatóak - szólalt meg hirtelen Piton valahonnan a hátunk mögül. - Akinek nem kiváló minőségű lesz, azzal megitatom a bájitalát, hogy meglássuk, milyen hatása van az emberre.
Erre a mondatra többen összenéztünk és csak reménykedtünk benne, hogy a tanár úr viccnek szánta ezt a mondatot.
- Majd én hozok neked hozzávalókat, te meg keresd elő az üstömet - utasított a fiú, így hát elővettem ezüst üstünket, és gondosan kihelyeztem őket az asztalra. Mindenki síri csendben várt arra, hogy sorra kerüljön a szekrénynél, s hamarosan Lee is visszatért hozzám.
- Te értesz a bájitalokhoz? - kérdeztem tőle, ahogy kicsomagoltuk a gyíkfarkakat. Maga a méreg elkészítése nem tűnt olyan nehéznek, ám igen hosszadalmas munkát vett igénybe. Keverés jobbra, keverés balra, egy csipet ez, egy tucat az....
- Fred és George mellett jobb ha az ember tisztában van a bájitalok készítésével - magyarázta Lee, ahogy meggyújtotta az üst alatti tüzet.
- Nálunk a Durmstrangban heti egy bájitaltan volt... - jegyeztem meg fintorogva. Itt, az órarend szerint heti nyolc lesz, ami enyhén mondva is sok. Nagyon sok.

- Ez meg mi akar lenni, Miss Ivanov? - Hajolt a főzetünk fölé Piton. Fekete egyenes haja takarta arcát, de még így is láttam azt a mérhetetlenül idegesítő gúnyos mosolyt az arcán.
- Hát méreg - mondtam ártatlanul.
- Maga szerint ez úgy néz ki, mint a tankönyvben lévő ábra? - kérdezte még mindig olyan ironikus hangon.
- Őőő... - Belenéztem a könyvembe, ahol az ábrán egy enyhe citromsárga folyadék fortyogott az üstben. - Nem, de szerintem aki ezt megissza, ugyanúgy rosszul lesz tőle - mosolyogtam a tanárra, aki egy fintorral viszonozta mondandómat. Szó nélkül ment tovább, utasítva a diákokat, hogy pakoljanak össze, mert vége az órának.
- Majd én visszarakom az üstöket - mondtam Leenek, aki sietve próbált pakolni maga után. - Menj csak, majd utánad megyek.
- Köszi - Lee futólag kezet csókolt, s mire feleszméltem, már ott sem volt a teremben.
Szépen, csendesen próbáltam pakolgatni, de még így is felhívtam magamra a professzor figyelmét, aki odasétált mellém, onnan nézve ügyetlenkedésem.
- Nagyon emlékeztetsz édesanyádra - mondta végül, pár perc hallgatás után. - A természeted viszont minden kétséget kizárólag édesapádé.
Szavaira felkaptam a fejem. Meglepő ábrázatomat látva megfordult és visszasétált az asztalához. Láttam rajta, hogy zavarban van.
- Várjon! - szaladtam utána. - Maga ismeri az édesapámat? - Szinte fájó csend állt be a terembe, amíg a választ vártam, egyre idegesebb lettem. Mikor megelégeltem az álldogálást, egészen az asztaláig mentem, követelve, hogy mondja el, amit tud.
- Jobb lesz, ha elindulsz a következő órádra - mondta a tanár kissé feszengve. Idegesen kezdett el pakolászni az asztalán.
- Miért nem tudja elmondani, amit tud? - kérdeztem szinte már hisztizve.
- Mert nem ismertem őt annyira - válaszolt szűkszavúan, ám sápadt arca elárulta, hogy igen, nagyon is ismerte az apámat.