|
II. fejezet
2013.05.19. 10:29
- Miss Ivanov! - kiabált valaki a vendégszobák folyosóján. Hallottam a közeledő lépteket, melyek annyira fürgék voltak, hogy azt hittem, valakit épp egy rakétaátokkal sújtottak. Kellett pár perc, mire rájöttem, hogy engem keresnek. Lassan felkeltem az ágyból, és ránéztem a naptáramra. Vasárnap volt, karácsony előestéje.
- Igen? - néztem ki az ajtón a szememet vakargatva.
- Az igazgató úr kért, hogy kísérjem fel magát az irodájába - mondta McGalagony professzor. Szigorú tekintette elhitette velem, hogy valamit vagy elfelejtettem, vagy csak simán rossz fát tettem a tűzre.
- Jézusom, mit csináltam? - kérdeztem ijedten, és mondanom sem kell, az álom egyből kipattant a szememből.
- Semmit, semmit - mosolygott. - Ma osztja be önt a Teszlek Süveg valamelyik házba. Igyekezzen!
Öltözés, fésülködés és tükörbenézés után már indultunk is fel a hetedik emeletre, ahol az igazgató irodája van. Maga az emelet nagyon tágas, világos és meleg volt. Több ablak volt ott szerintem, mint az egész iskolában együttvéve.
A tanárnő egy hatalmas fehér szobor előtt állt meg, mely ha jól tudom az irodába vezet. Elmondta a jelszót, majd velem együtt ráállt a szobor mellett megjelent lépcsőre, mely kanyarogva vitt fel minket egészen egy sötétvörös ajtóig. Kopogás, szólítás, és már bent is voltunk. Az igazgató úr a kör alakú szoba egyik ablakánál ácsorgott.
- Foglalj helyet - szólt, amikor egy meglehetősen kényelmes széket varázsolt nekem elő. - McGalagony professzor, kérem szóljon Perselusnak és Remusnak, hogy jöjjenek fel - A nő szó nélkül kilépett az ajtón. - Tudod, kell néhány felügyelő - mondta az igazgató, megpillantva kérdő szemeimet. Leült a nagy íróasztalánál és pennáját kezdte babrálni. - A végén még vádaskodás lenne a vége... - jegyezte meg, és ránézett az ajtó mellett lévő bútorra. Követtem a tekintetét, és áttanulmányoztam az aranyozott polcot. Legalább egy könyvtárnyi könyv foglalt helyett a szekrényen a sok kis csecsebecse mellett, és én tátott szájjal néztem, ahogy némelyik lélegzett és beszélt.
- Hogy néz ki a Teszlek Süveg? - kérdeztem érdeklődve, mire ő csak felmutatott az ujjával a polc legtetejére, ahol egy nagyon koszos, kopottas sapka üldögélt.
- Kell neki még pár perc, mire felébred. Már nagyon régóta használjuk, mintha kezdene kiöregedni - mosolygott. - Amíg felébred, várunk - Hátradőlt a székében és úgy fürkészte az arcom. Mire megkérdeztem volna, hogy mi olyan érdekes rajtam, halk kopogást hallottunk.
- Itt vagyunk igazgató úr, hivatott minket - Lépett be az ajtón egy ember, akinek a hangja nagyon ismerős volt. Piton. Nem mertem hátranézni, elég volt az az alkalom, amikor lent a termében összefutottam vele. Akkor is, és most is olyan rideg és kemény hangja volt , de azért a kíváncsiság nagyon égetett, ki lehet a másik tanár, de nem akartam megfordulni, egyszerűen a hideg rázott a gondolattól is, hogy Pitonra kell néznem. Komolyan mondom, egy halálmadár is derűsebb látvány, mint a professzor.
- Üljenek csak le - mondta az öreg varázsló, és felém fordult. - Mesélnél nekünk kicsit magadról? Már tegnap is érdekelt ez a történet, és ha már van időnk... - vállamra tette a kezét és úgy nézett a szemembe. Furcsa mosolyt láttam az arcán, talán kicsit nosztalgikus kedvében van.
- Nem szívesen osztanám meg a fél világgal az életemet - válaszoltam kissé mogorván. - Nem hinném, hogy ez bárkit is érdekelne.
- Ragaszkodom hozzá - Ült vissza a székébe Dumbledore. - Szóval?
- Ha ennyire izgatja... nos, nekem az édesanyám meghalt, még aznap, amikor megszülettem. Egy barátnője, Olga vett magához és vitt el Oroszországba, ugyanis ha jól tudom, akkor még ment ez a csata... - Dumbledore bólintott és éreztem, hogy a hátam mögött lévő tanerő is feszülten figyel. - Olga Oroszországban ment férjhez, Alexander Ivanovhoz. Mivel apám kiléte egy hatalmas kérdőjel és Alex olyan jól bánik velem, ezért az ő nevét vettem fel. Így lettem Ivanov... és ezért sem használom a McKinnont.
- Ezért sem használod a McKinnont - Ismételte szavaimat az igazgató, aki nem rám, hanem valahova a fejem fölé nézett. Döbbent csend állt be a terembe, végül Dumbledore törte meg: - Azt hiszem mindenki kellőképp felébredt, úgyhogy ideje, hogy a süveg beosszon téged - Félhold alakú szemüvege mögül mosolygósan nézett rám, amit én már tényleg nem tudtam mire vélni. Bunkó vagyok vele, szűkszavúan válaszolok neki, mégis úgy viselkedik, mintha mulattatná ez az egész.
Pálcájával levette a polcról a süveget és kezével kicsit leporolta. Barna, elég kopottas sapka volt, melynek ha jól láttam még szája is volt. Odasétált hozzám, nyugtató mosolyt küldött felém és rárakta a fejemre a fejfedőt. Iszonyú kényelmetlen volt, és a szaga se volt valami biztató. Őszintén szólva jobbra számítottam, elvégre ez az a tárgy, ami meghatározza az iskolában töltött időnk további részét. Valami díszes, köves, gazdag kalapra asszociáltam, erre én kapok egy szakadt és büdös sapkát.
- Hmmm... - szólalt meg a süveg hosszas hallgatás után. Fred, George és Lee már meséltek nekem arról, hogy a beosztás alatt a süveg beszél hozzánk úgy, hogy más nem hallja. Érdekes egy szerkezet. - A Hugrabug biztos, hogy nem a te házad. És bár van eszed, de bátorságod és ravaszságod valamivel nagyobb. - Ránéztem Dumbledorera, aki biztatóan mosolygott rám. - Nehéz döntés, de azt hiszem jó helyed lesz ott, ahol apád és anyád is volt, legyen hát a.... GRIFFENDÉL! - kiáltott fel hangosan. Hangosan felsóhajtottam, amikor a süveg kibökte a végső döntését. Őszintén szólva örültem neki, mert frissen szerzett barátaim is ebbe a házba jártak, ám azért kicsit féltem, mert apám kikötötte, hogy csak a Mardekárba mehetek. Ezért még kapni fogok.
- Nem siette el a süveg, az egyszer biztos... - zökkentett ki gondolataimból az igazgató, ahogy visszatette a kalapot a helyére. - McGalagony professzor megmutatja a szobád.
- Nem szükséges - mondtam, ahogy felálltam a székből. - Ismerem az utat.
- Feltételezem, a Weasley ikrekkel töltötted az eddigi napjaidat - Odalépett hozzám és a pálcájával a ruhámra varázsolta a griffendéles címert.
- Jó a feltételezés - válaszoltam tömören és megfordultam. Három tanár állt velem szembe, ebből kettőt már ismertem. A házvezetőnő, a bájitaltan tanár és egy igencsak nyúzott állapotú harmadik. - Akkor én mennék is - Céloztam arra, hogy ideje elállniuk az ajtótól. - Viszont látásra! - köszöntem, és kikerülve a sebhelyes pasast kimentem a teremből.
- Meglepetés! - tártam szét a karom, ahogy kiértem a folyosóra. Az ikrek vártak rám, akik vigyorogva öleltek meg.
- Tudtuk...
- Az első pillanattól - kacsintott rám. - Gyere, felkísérünk a klubhelyiségbe.
Elindultunk, de a lépcső lejárónál megálljt parancsoltam, ugyanis a tanári kar ekkor lépett ki az irodából.
- Ha ő Marlene lánya, akkor ez azt jelenti... - kezdett bele mondatába az idősödő tanárnő.
- Igen, mind tudjuk, hogy mit jelent - intette őt le Piton. - A lehető legnagyobb hiba volt most idehozni őt. Veszélyben van... Ne nézz így rám Lupin, te is tudod nagyon jól - Rideg és flegma stílusából arra következtettem, hogy ez a tanár nem csak velem volt olyan, amilyen. Nem egy emberszerető egyén.
- Nem hinném, hogy ő akár a lány létezéséről is tud - mondta a harmadik tanár.
- Ő ki? - kérdeztem suttogva Fredtől.
- Lupin. A sötét varázslatok kivédése tanár. Jó arc - vigyorgott a fiú.
- Ugyan honnan veszed? Hisz mégiscsak... - kérdezte gúnyosan Piton.
- Maga Dumbledore se tudta idáig - szólt közbe McGalagony. - Kizártnak tartom, hogy a lány veszélyben van.
- Alexa, gyere... - ragadta meg George a karom.
- Miről lehetett szó? - A Griffendél klubhelyiségében voltunk, én a kanapén feküdtem, az ikrek egy-egy fotelben, míg Lee a kandalló előtt ült. - Mi az, amiről én nem tudok?
- Fogalmam sincs - Fred rám nézett, és elmosolyodott. - De irtó menő, hogy tíz perce osztottak be, de már te vagy a fél tanári kar témája.
- Azért én ezt nem tartom olyan jó dolognak - mondtam összeráncolva a szemöldököm. - Valami itt nem stimmel... Dumbledore is olyan furcsán néz rám.
- Furcsán? - nézett rám kérdő tekintettel Lee.
- Igen. Mintha... nem is tudom. Az sem zavarta, hogy elég mogorva voltam vele. Sőt, csak mosolygott. Végig mosolygott... - Felidéztem magamban az igazgató irodájában történteket és egyre különösebbnek éreztem a történteket. - Ennek mindenképp utána kell járni - mondtam felkelve a kanapéról.
- Ha gondolod rákérdezhetünk apánál - vetette fel az ötletet George. - Csak okosabb ilyen téren, mint mi.
- Megtennétek? - kérdeztem reménykedve.
- Persze, hiszen már a csapat tagja vagy - kacsintott rám Lee.
A következő nap már együtt mentünk reggelizni. A szokásos kör alakú asztal fogadott, ahol megpillantottam azt a tanárt is, aki tegnap az irodában is ott volt. Lupin, aki kissé jobb bőrben volt, derűsen ette a reggelijét és mivel csak mellette volt három hely, ezért oda ültünk le. Fred és George már előre köszöntek neki, és ha jól láttam, tényleg nagyon jóban voltak vele. Én még csak köszönésre se méltattam, csak elvettem egy almát, amit a széken hátradőlve ettem meg.
- Hol van Lee? - kérdeztem körbenézve az asztalnál.
- Kviddicsezik. Illetve kiselejtezi a jelentkezőket - mondták a fiúk, mire én kérdő tekintettel néztem rájuk. - Angelina rossz kislány volt, és a következő meccsen nem vehet részt, ezért keresünk egy hajtót, aki Angelina helyére beáll.
- Értem - bólintottam, ahogy a töklevet öntöttem magamnak. - Apátoknak elküldtétek azt a levelet? - érdeklődtem a fiúktól, és őszintén reménykedtem az igenes válaszban.
- Már tegnap este. Talán ma reggel jön rá válasz is - mondta és felnézett az ablakhoz, ahonnan ilyen tájban érkeznek a levelek. Pár bagoly éppen akkor repült be a nagyterembe. - Ott is van - mutatott az egyik öreg bagolyra, aki annyira ügyetlen volt, hogy azon is elcsodálkoztam, hogy egyáltalán eltalált az iskoláig.
Döbbenten néztem végig a termen, ahol egyszerre szálltak le a madarak. Valahogy olyan varázslatos volt a látvány, ahogy egyszer csak feltűnnek és bent a teremben repkednek, keresve gazdájukat.
- Mi történt a te baglyoddal? - kérdezte tőlem Fred. Elém is leszállt egy szürke bagoly, akit elég szépen megkopasztottak.
- Ez nem az én baglyom - válaszoltam vizsgálgatva az állatot. - De még csak nem is a szüleimé. Érdekes... ki írna nekem levelet a szüleimen kívül? - tettem fel a költői kérdést, és elvettem tőle a leveleket, jutalmul pedig Fred tányérjából egy baconszeletet adtam neki. Hálásan huhogva repült át a székem karfájára.
- Kitől jöttek? - kíváncsiskodott George, és akkor néztem, hogy nem csak az igazgató, hanem a többi ott lévő tanár is az én leveleimre pillantgat. Méghozzá elég aggodalmasan. Ez már több mint furcsa.
- Ő... egy a szüleimtől - mutattam fel az említett levelet. Ki akartam bontani, de a bagoly nagyon csipkedte a kezem, gondolom a másik levél miatt. - Ez a levél pedig nem tudom kitől jöhetett - Egy újságból készített boríték volt, mely az aznapi Reggeli Próféta egyik lapja volt. - Talán rajongói levél...
- Hogy mi? - kérdezte a mellettem ülő fiú. Felmutattam a papírt, hogy George jól lássa miről beszélek.
- Alig egy hete vagyok itt, és már rajongói leveleket kapok - nevettem fel, és a pálcámmal elégettem a levelet. - Sajnálom, de rajongói levelekre sose válaszolok - mondtam a bagolynak, aki megvillogtatva szemét repült el az asztaltól. Sóhajtva vettem elő a másik levelet.
- Na? - nézett bele a levelembe Fred, mire mérgesen elfordultam, hogy ne lássa a benne írottakat.
- Jól viselkedj, ne hozz ránk szégyent, ne szegd meg a szabályt... blablabla.. büszkék vagyunk rád - Erre az utolsó pár szóra elmosolyodtam és kihúztam magam. - Büszkék rám, amiért a Griffendélbe kerültem, és a szüleim is azok lennének - Összegeztem a levél érdemi részét.
- Ebben mi is biztosak vagyunk - szólalt meg az asztal másik feléről McGalagony professzor. A kijelentésére csak rámosolyogtam, majd visszafordultam a reggelimhez.
- Alexandria, lejössz velünk megnézni az edzést? - kérdezte tőlem egy fiú, aki közvetlen a tanárnő mellett ült. Reflexszerűen néztem a talárjára, láttam, hogy griffendéles.
- Edzés? - húztam fel a szemöldököm.
- Kviddics. Tudod, lehet hogy a többieknek bátorítás lenne, ha ilyen szép lány nézné őket a lelátóról - mondta a fiú, ahogy picit felém hajolt.
- Tudod, ilyen hülye szöveg nélkül talán le is mentem volna... - mondtam mogorván, de Fred nézésére meggondoltam magam. - Na jó, megyek - álltam fel a helyemről.
- Ez a beszéd - karolt át George.
A két fiú két oldalról karolt át, talán azért, hogy véletlen se gondoljam meg magam, és úgy mentünk ki az iskolából. Elég hideg és szeles volt az a nap is, de ahogy elnézem itt ez senkit sem érdekelt.
Egyenesen a pályára mentünk, ami a kastélytól olyan öt percnyire van. Ahogy leértünk megláttam Jordant, aki hevesen integetve jött felénk. A pályán rajta kívül pár diák repkedett, volt aki csapattag volt, és volt, aki csak az akart lenni.
- Egyébként Oliver Wood vagyok. A csapatkapitány - mutatkozott be a fiú, aki az étkezőasztalnál olyan szépeket mondott nekem.
- Alexa - ráztam vele kezet mogorván. Egyszerűen ki nem állhatom, ha valaki így akar felszedni.
- Reméltem, hogy lejössz - lihegte Lee, ahogy odaért hozzánk. - Úgy hallottam remek hajtó voltál a régi iskoládban.
- De ez nem azt jelenti, hogy itt is az szeretnék lenni - mondtam és szó nélkül megfordultam és felsétáltam a lelátóhoz. Nem terveztem, hogy beállok játszani, így csak a padon ültem, és néztem ahogy a többiek repkednek a seprűn.
- Ahogy akarod - kiáltott fel Lee és a hüvelykujját felfelé mutatva rám kacsintott.
Fekete hajamat a szél miatt gyors felkötöttem és ámuldozva néztem, ahogy a fiúk edzenek.
- Na? - ugrott mellém Fred. - Biztos nem akarsz Roxfort legjobb csapatába tartozni? - Két kezével az állát támasztva nézett a szemeimbe. - Légysziiiii.... - kérlelt, hosszan elnyomva a szót.
- Tudod a régi iskolámban nem önszántamból játszottam. Ha lehet választani, akkor inkább nem játszanék - mondtam még mindig az égre szegezve a tekintetem.
- Fred, ha nem akar, akkor nem játszik - jött oda Oliver. - Vannak itt még ügyesek. Bár nem olyan ügyesek, mint Alexa... - mosolygott rám, és éreztem ahogy picit elönt a pír. Nem is olyan rossz fiú ez az Oliver.
- Ahogy mondja - értettem egyet a fiúval. - Na szaladjatok edzeni, én meg most már felmegyek, mert kezdek fázni. - mondtam, ahogy a kabátomat magamra vettem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
